Csíkpálfalva, Csíkpálfalva község központja.
A falu éghajlatát a hegyközi medencékre jellemző adatok határozzák meg, a telek hosszúak és hidegek, a nyarak rövidek, azonban aránylag melegek, ősszel és tavasszal gyakori a ködképződés. Mivel a csíkiak a Keleti Kárpátok meglehetősen zord éghajlatú, nehezen művelhető vidékén telepedtek le, itt a juhtenyésztés, és az ipari növények termesztése volt az elsődleges megélhetési forrás. Erdély ezen része a legrégibb időktől fogva lakott terület. Az írásos adatok szerint a lakosság egy része a veszedelem elől menekülve telepedett le ezen a vidéken, másrészt az akkori magyar királyok telepítették be mint a keleti határrész őrzőit. Egykor a nagycsaládosok egymástól viszonylag távolabb telepedtek le, hogy az állatállományuk számára biztosítsák a legelő területet, így alakultak ki az úgynevezett tízesek, amelyek a későbbiekben kisebb-nagyobb falvakká alakultak. A hegyekben található hatalmas fakészlet meghatározta az építkezés jellegét, amely mára az itt élők egyik öröksége.
Jellemző, hogy lakói szinte mindvégig megmaradtak katolikus hitük mellett, mely az utazó számára onnan is látszik, hogy a közösségeknek szinte mind műemlékjellegű, római, katolikus temploma van.
Csíkpálfalva község lakossága nem éri el a 2000 főt. A községközpont két tízesből áll, Altízből és Feltízből. Ezeken kívül még érdekes falurész-elnevezések is élnek, ilyenek a Vetéskapu mellett, Halastó, Apor-kert, Sajgó-kert, Ország-kert, Piski-híd vagy a Vízremenő.
Először az 1567-es adóősszeírás említi „Pal ffalwa" néven 12 kapuval. 1850-ben 487 lakost számoltak. A falu valamikor a gyergyószárhegyi Lázár grófok és valószínűleg a csicsói Petki család birtokába tartozott. Az 1562-1600 közötti időszakot leszámítva a lakosság többsége Pálfalván szabad székely volt. A szájhagyomány szerint a Lázár birtokrészt a Bíró család, tőlük pedig 1843-ban a Sánta család vásárolta meg. A Petki birtokrészt pedig a Ferenczek és a Salamonok tulajdonába került. A helyiek úgy tudják, hogy mivel mindhárom földbirtokos Bíró Pál, Ferencz Pál és Salamon Pál is Pál keresztnevűek voltak, ezért nevezték el a falut Pálfalvának.
Valamikor egy fakápolnába jártak a hívek, ennek a helyébe épült 1843-ban egy újabb kőkápolna, amelyet 1944-ben lebontottak, és végül ennek a helyére emelték a római katolikus templomot, melyet 1949-ben szentelték fel Szent Pál megtérésének tiszteletére. A régi kápolnából ritka műemléket mentettek meg, egy népies, reneszánsz fafaragású kis oltár, két oldalt rögzített szárnyakkal. A kápolna másik ékességeként egy az Árpádház-kori, oszlop alakú kő szenteltvíztartót tartottak számon. A hengerded medencét vésett háromszögekkel díszítették. A falu búcsúját, Szent Pál apostol megtérésének emlékére januárban tartják, melynek legfontosabb pontja az ünnepi szentmise.
A kiránduló nem hagyhatja ki a látnivalók sorából Bakó Ferenc fakapuját sem, melyet Hargita megye műemlékeinek hivatalos jegyzéke műemlékként tart nyilván.
A hősök emlékoszlopa a művelődési otthon előtt áll, a 33 pálfalvi hős nevével. Ez Ferenc István csíksomlyói lakos alkotta 1942-ben.
